Alekszej, Magnyitogorszk «Első látásra beleszerettem ebbe az országba!!!». Alekszej ÜDVÖZÖLJÜK DÉL-AFRIKÁBAN Iskolás korom óta arról álmodoztam, hogy ellátogatok ebbe a titokzatos és polgártársaink többsége számára teljesen ismeretlen országba. Történelmileg úgy alakult, hogy a Dél-afrikai Köztársaság akkori politikai rendszere miatt, amennyire tudom, a Szovjetuniónak hosszú évekig nem volt vele semmilyen diplomáciai kapcsolata. Egészen a politikai rendszer, az apartheid (az angol „apartheid” szóból – különélés, ebben az esetben faji alapon) bukásáig. A Szovjetunió azonban három évvel a dél-afrikai apartheid vége előtt megszűnt létezni. Az új Oroszországnak diplomáciai képviseletei lettek a Dél-afrikai Köztársaságban, és kapcsolatok alakultak ki. De az orosz állampolgárok többsége még mindig keveset tud erről az egyedülálló országról, néhány sztereotip elképzelésen kívül (bár ez igaz az afrikai kontinens legtöbb más országára is). Szóval még csak most kezdjük felfedezni az új Dél-Afrikát! Egyébként ez a fiatal ország 2009-ben lesz mindössze 15 éves! És azért lett új, mert gyökeres változások történtek a politika, a gazdaság, a társadalom és a mentalitás minden területén. Ezek a változások csak most kezdődtek. Az ország és lakói számára a legveszélyesebb idők már mögöttünk vannak, de az afrikai kontinens e fiatal gyöngyszeme előtt még sok éles fordulat áll. «Üdvözöljük Dél-Afrikában!» – villant fel a mobiltelefonom kijelzőjén a roaming-feltételekről szóló üdvözlet, amikor a lenyűgöző méretű Johannesburg és az O.R. Tambo repülőtér felett köröztünk. Az ablakon keresztül láttam Hillbrow felhőkarcolóit, a helyi Manhattant... Ezek voltak az első perceim és az első benyomásaim az országról. Nagyon kellemes benyomások, amelyek fokozatosan eufóriába mentek át attól a tudattól, hogy Dél-Afrikában vagyok!!! Általában véve persze furcsa gondolatok merültek fel már a megközelítéskor, amikor a repülőgép lassan ereszkedett először Pretoria, majd Johannesburg felett, kiváló lehetőséget biztosítva az utasoknak, hogy madártávlatból lássák az egész metropoliszt. Alattunk lassan elúsztak a rendezett mezőgazdasági földek, majd az elővárosok, egyfajta „egyszintes Amerika”, aztán ipari övezetek, üzleti negyedek felhőkarcolókkal, golfpályák, stadionok, versenypálya, autópályák... És minden rendezett és egyenletes volt. És azért voltak furcsák a gondolataim, mert nem értettem, hogy mindez hogyan lehet Afrikában! És a kontinens országairól polgártársaink többségének teljesen más elképzelése van. A gondolataim azért is tűntek furcsának, mert pontosan ilyennek vártam a Dél-afrikai Köztársaságot! Sokat olvastam róla, és sokáig tanulmányoztam távolról, de mégis le voltam nyűgözve és kellemesen meglepődtem. Ezután jöttek a barátságos fekete vámosok, a kellemes repülőtéri alkalmazottak, akik készek voltak segíteni. Átszálltunk a Fokvárosba tartó járatra, ahol újabb élmények vártak ránk. Hűvös volt aznap. Kezdődött a helyi tavasz. Sokat csodálkoztunk a „Khayelitsha” repülőtér melletti nyomornegyedeken (townshipeken). Ezek voltak az úgynevezett „házak a fekete szegények, illegális bevándorlók és mindenféle csavargók számára”. De a központhoz közeledve nagyon is klassz, zöldövezeti negyedek vettek körül minket. És végül, a központba érve, a hegyről leereszkedve tárult elénk a leglélegzetelállítóbb látvány. Az egész város, az öböl, az óceán, a Tábla-hegy... – minden a tenyerünkön volt. A Fokvárosban töltött első nap felejthetetlen örömteli percei, az aznapi ismeretségek – mindez arra késztetett, hogy örökre beleszeressek ebbe a vidékbe. — Hűha!!! Nem hiszek a szememnek! — csodálkoztam, körülnézve, és a túláradó örömtől és boldogságtól kapkodva a levegőt. Dél-Afrika előtt kétszer négy hónapra utaztam Amerikába egy diákprogram keretében. Ott minden rendben volt, de Amerika nem fogott meg. Amit nem mondhatok el Dél-Afrikáról. Amikor hárman összegyűltünk: én, Liza és Alisza, és szerettünk volna valahova elutazni, én Dél-Afrikát javasoltam. A lányok nem ellenkeztek.
+2
