Domogyedovo: Utazási útmutató, árak és ingyenes szállások · 2026.

Yo! Megérkeztem a Domogyedovo repülőtérre.. Sztavropolból jöttem ide busszal, fekvőhelyen 0_0, ami egyébként kényelmesebb, mint az ülőhely, még aludni is lehet rajta valahogy, de azért elég bizarrul néz ki.. Most itt ülök, előttem a repülőgépek panorámája, a laptopom az ingyenes MTS Wi-Fi-re van kötve és egy ingyenes konnektorból töltődik =) Nagyon király =) De nem minden tökéletes - a Wi-Fi lassú, időnként megszakad az újraregisztráció miatt, kevés a konnektor (néhány el van törve), és a különböző típusú csatlakozókhoz való adaptereket csak egy boltban árulják 1100 rubelnél kicsit drágábban, két Euroset boltban ilyesmi egyáltalán nincs, viszont telefontok az van bőven.. És amúgy unalmas itt, az internet és a repülők ellenére, kivéve azt a pillanatot egy hajléktalannal, akit viszont hamar elzavartam. Nincs mit tenni, írom az önéletrajzomat, megyek eszem valamit) Folytatása következik... Zürichben és New Yorkban =)

ААнтонravenhp · 2011. máj. 19.Olvasás

Az első dolog, amit megbántam, az az volt, hogy nem volt nálam fényképezőgép!!! Annyira sajnáltam, amikor megláttam a kilátást az ablakon túl. Végtelen felhőtenger... mint egy mesében...) Egyébként ez volt az első repülésem felnőttként. De olyan érzés volt, mintha egész életemben repültem volna. Domogyedovo remek idővel fogadott:) Ezzel az utazással minden az első alkalom számomra))) a repülés, a főváros, külföld...)

AAlexanderSpree · 2009. okt. 27.Olvasás

Szeptember 24. Az első dolog, amit a Domogyedovo repülőtérről kilépve hallottam, az volt, hogy egy férfi káromkodott a telefonban. A metróba leérve még néhányszor hallottam hasonlót. De ami a legjobban megdöbbentett, az az volt, hogy senki sem mosolygott. Az emberek arca olyan komor volt, mintha hidegháború lenne, és bármelyik pillanatban ledobhatnának ránk egy atombombát. Senki sem mondott köszönetet azért, hogy átadtam a helyemet, vagy csak előreengedtem. Kétszer is hangosan kellett köhögnöm, hogy a boltban az eladónők abbahagyják a beszélgetést, és méltóztassanak eladni nekem egy üveg vizet. A srác, aki cigarettát kért, szintén nem mondott köszönetet. Ez egyelőre csak a viselkedésről szól. Mi bunkók vagyunk. Hozzájuk képest. Olyanok vagyunk, mint a barlanglakók. Ez nem reklám vagy agitáció a Work and Travel USA programban való részvételre, de miután egy nyarat Amerikában töltöttél, soha többé nem fogsz ugyanúgy nézni a világra. Egyébként a legtöbb J-1 Visa diák ezt Work and Work-nek hívta. Az utazásig kevesen jutottak el. Miért él és akar élni ott annyi ember a világon? Mert ott jobban élnek, természetesen. De miért élnek jobban? Az amerikaiak dollárt nyomtatnak, és áruként adják el más országoknak. Igen, nyomtatnak. Élősködnek más országokon, kiszivattyúzva onnan az olajat és más erőforrásokat. Igen, ez így van. Egyébként ez a pénz az országba és az ott élő emberekhez kerül. Nem pedig a vezetők zsebébe vándorol. És mégis, nem ez a legfontosabb. Másképp viszonyulnak a munkához. Amikor az utcán sétálok, és látok két dohányzó taxisofőrt, akiket a diszpécser hív, hallom a lusta párbeszédet: „Na, elmész megkeresni azt a 70 rubelt?”, „Nem, lusta vagyok, inkább menj te.” Bárcsak látnák, mi történik, amikor New Yorkban valaki felemeli a kezét az úton. A taxisofőrök készek széttépni egymást, csak hogy megkapják az ügyfelet. A mi pincéreink bejönnek dolgozni, leülnek, dohányoznak, kávéznak. Komótosan megterítik az asztalokat. Ott viszont a pincér a busboy-jal együtt hordja a rengeteg edényt, pakolja a teherautókat az árukkal stb. És amint akad egy szabad perce, azonnal megy a menedzserhez, és őszintén megmondja neki, hogy végzett, és több munkára van szüksége. És ez mindenhol így van. Az amerikai tudja, hogy minden óráért pénzt kap. Ezért dolgoznia kell. „Lazsálás” – ilyen szó nincs a fejében. Szilárdan tudja, hogy ha jól dolgozik (és nem számít, kinek), akkor sikeres lesz. Mi viszont először a közvetlen hasznot keressük magunknak, és csak utána gondolkodunk azon, hogyan kell dolgozni. Ebben a tekintetben diametrálisan ellentétesek vagyunk: ők készek a kimerülésig dolgozni, várva a sikert, mi viszont először minden jót magunknak akarunk megszerezni, a munka maga pedig másodlagos. Természetesen nem minden ennyire szomorú. Tudod, örültem az országunkért. Még ha csak két oka is volt ennek az örömnek. Az első: a lányaink még mindig a világ legszebbjei közé tartoznak (velük csak a brazilok vetekedhetnek :)). A második: mi azért egy kicsit okosabbak vagyunk. És nemcsak az amerikaiaknál – mindenkinél. Talán csak a kínaiak és a zsidók kivételével. Egyébként ez egy külön beszélgetés témája, nem akarok elmélyedni benne, és én magam is szeretném, ha a véleményem téves lenne. Amikor az emberek megtudták, hogy 22 évesen fejezem be az egyetemet, hogy munkatapasztalattal rendelkező programozó vagyok, és hogy még egy korlátolt felelősségű társaság társalapítója is vagyok, nem hittek nekem. És az a tény, hogy mindezek mellett még azt is tudom, melyik évben kezdődött a második világháború, sokkolta az embereket. Bár mi olyan furcsa és meglepő ebben?

SSanSIDORSSR · 2009. okt. 14.Olvasás

Tavaly a Seremetyevói repülőtérről repültem el. A legjobb szovjet hagyományok szerint épült, és ugyanarra a Kazanyi pályaudvarra emlékeztetett. Különösen érdekes eset történt, amikor az USA-ból való megérkezésem után azonnal úgy döntöttem, hogy meglátogatom a mosdót, ahol éppen egy vörös hajú, élénkvörös ajkú Marja Ivanovna takarított. Hogy valahogy használhassam a mosdót, úgy döntöttem, külföldinek tettetem magam, aki nem érti, mi történik, és behatoltam. Azonban Baba Masa, aki mellbedobással védte a frissen felmosott padlót, erős orosz akcentussal, de nyelvtanilag teljesen helyesen vágta rá: "Toilet is closed". Annyira sokkolt, hogy még a kedvem is elment tőle. )) Szóval, Seremetyevo szörnyű volt. Koszos volt, zajos, lelakott falakkal, lézengő csalókkal és egyéb csőcselékkel. Akkor még azt gondoltam, hogy ha így néz ki a fővárosi repülőtér, akkor még sokáig nem számíthatunk semmi jóra a légi közlekedésben. De tévedtem. Tévedtem, mert amikor ezúttal Domogyedovóban kötöttem ki, le voltam nyűgözve. Kiderült, hogy nekünk is vannak modern repülőtereink, amelyek megfelelnek a világszínvonalnak, és ami a legfontosabb, ahol kellemes eltölteni néhány órát a járatok között vagy a becsekkolásra várva. Domogyedovo lenyűgöző volt. Teljesen új volt, mosolygós kiszolgáló személyzettel, civilizált csomagszállító kocsikkal és egyéb kellemes apróságokkal. Szinte minden világrepülőtér egyik hatalmas hátránya az egy sorban lévő ülések közötti karfa, amely nem teszi lehetővé, hogy szabadon elnyújtózzunk és szundikáljunk. Ez a probléma New Yorkban és Párizsban is fennáll.