Arta: Utazási útmutató, árak és ingyenes szállások · 2026.

ALAnastasiia Lebedeva2019. nov. 27.Olvasás

A naplementék megérdemelnek egy külön posztot. Amikor városokat választottam, több száz képet néztem meg, és a San Diegó-i naplementék mélyen a szívembe markoltak. A rózsaszín-lila égbolt hátterében a pálmafák fantasztikusan néztek ki. És nem volt visszaút. Bármi áron el kellett jutnom oda. Mennyire melengette a szívemet, hogy találtam valakit, aki hajlandó volt velem együtt az ország másik végébe rohanni, CSAK a naplemente kedvéért!!! Elmentünk a másik partra egy világítótoronyhoz, de az oda vezető út le volt zárva. Artem rávett, hogy menjek át a korlátokon, és valami hihetetlent láttam: az óceán a ködben, szürke-zöld táj, titokzatosság és misztikum – ez hihetetlenül szép volt. Már nem is reméltük, hogy látjuk azt a bizonyos naplementét, de Artem nem hagyta, hogy feladjam, és egy másik ponthoz száguldottunk – egy sziklafalhoz. És íme. Az, ami miatt eláll a lélegzeted a gyönyörűségtől. Az, ami miatt nem tudsz nem mosolyogni. Az, amitől szeretni és átölelni akarod az egész világot. Ölelkezve élveztük, ahogy a vörös-narancssárga naplemente feloldódik a felhőkben a hullámok hangja mellett. Nem tudtuk elhinni a történtek valóságát. Ez egy lenyűgöző látvány volt, amihez vissza akarok térni. És aztán ott volt a San Franciscó-i naplemente. A Golden Gate-hez vezető gyötrelmes út bőven megtérült. Tyoma megint rávett, hogy szegjem meg a szabályokat, és átemelt a kerítésen. És rájöttem, hogy bűn ilyen szépséget tilalom alatt tartani. A ragyogó kaliforniai nap legalább ilyen ragyogó naplementét ajándékozott. Lila hullámok csapódtak a köveknek, a hideg szél pedig a hajammal játszott. Ilyesmi után az ember egy óceánparti házról álmodozik. Ez a legjobb nyugtató, amit a természet adhat. Soha nem fogom megunni, hogy minden új naplementében gyönyörködjek az életemben.

LMLuda Mukhortovalipetsk_616570183 · 2010. ápr. 12.Olvasás

Nem tudom, min gondolkodnék és hogyan élnék most, ha nem lennél te - AMERIKA! Most visszagondolok, és kezdem megérteni, hogy pár éve álmodtam rólad. De akkor felébredtem, és azt gondoltam, hogy ez olyan messze van és lehetetlen, és azonnal elfelejtettem. De a körülmények másképp alakultak, és íme, kevesebb mint két hónap múlva a vendéged leszek! Tudtam, hogy a nyelvtudásommal egyértelmű problémák vannak, de annyira akartam hozzád menni, hogy minden szabadidőmet, sőt a nem szabadidőmet is neked szenteltem. Több mint három hónapja gondolkodtam azon, hogyan szerezzem meg azt az áhított jegyet hozzád - a várva várt vízumot. És bár a barátnőm azonnal azt mondta nekem: "Lyuda, nos, ha a bal oldali Artyom megkapta, akkor te biztosan megkapod". A bal oldali Artyom egy srác, aki angol órákra jár, és láthatóan nem sokat ért hozzá. Hosszú ideig nevettünk, amikor elképzeltük, hogyan magyarázta el a gyerekeknek a medencében, hogy nem szabad fejest ugrani: "small child, big pool". Természetesen olvastam elég blogot, történetet, és hallottam barátoktól, ismerősöktől, hogy elvileg nem lehet probléma a vízum megszerzésével. De azt hiszem, mindenki, aki ezen keresztülment, egyetért velem abban, hogy amíg nem jársz ott személyesen, a nagykövetségen, nem állsz hosszú sorban, és nem pazarolod el az összes idegedet, addig nem érted meg. Nem írom le azt a hosszú, elviselhetetlen három hónapot, amikor csak azon gondolkodtam, mikor megyek a nagykövetségre. Eleinte azt hittem, februárban, aztán márciusban, de április 7-re tűzték ki. Körülbelül 70-en voltunk, a városomból és még néhány srác Jeletzből. Az egész út alatt, ami 7-8 órát vett igénybe, nem tudtam aludni, de valamiért már nem izgultam annyira. Csak megértettem, hogy minden rendben lesz, biztos voltam benne, és egy percig sem kételkedtem abban, hogy eljövök hozzád. Hajnalra végül sikerült egy kicsit lehunynom a szemem, és amikor kinyitottam, már a felébredő, a sötétségen áttörő Moszkva volt. Az első dolog, amit láttam - a Moszkva folyóban tükröződő számtalan fény volt, és a lelkem azonnal olyan nyugodt és könnyű lett. Reggel hat óra körül értünk a nagykövetséghez, és elmentünk egy közeli nyitva tartó kávézóba kávézni és végleg felébredni. Csak egy vendég volt ott, aki láthatóan sokat ivott, és törött orosz nyelven szidta a szegény csapost és a pincért. Egy csésze kávé után teljesen felébredtem. A barátnőmmel visszatértünk a buszhoz és várakozni kezdtünk... Figyeltem, hogyan állítják sorba a srácokat, ki hogyan öltözött az interjúra, és hogyan viselkedett. Aztán eljött a mi időnk, hogy beálljunk a sorba. Valahol a srácaink között voltam. Néhány fémdetektoron való áthaladás után beszkennelték az ujjlenyomataimat, majd elkezdődött a legizgalmasabb időszak - az egyenes út a konzulhoz. A sor nagyon lassan haladt, eleinte nem minden ablak működött, de apránként elkezdtek kiszaladni az első szerencsések. Belépve a váróterembe, az első dolog, amit láttam - egy tévé rajzfilmekkel, a kedvencemmel, a "Tom és Jerry"-vel. Azon gondolkodtam, melyik ablakhoz menjek, és nagyon nem akartam a 10-eshez, ott egy női konzul volt, és a szemem láttára tagadta meg a vízumot néhány embertől. És itt állok az utolsó sorban, és arról álmodozom, hogy a 12-es ablaknál lévő csinos konzulhoz kerüljek, a barátnőm pedig a 13-ashoz a vörös hajúhoz. Így is lett!!! Miután feltett néhány szabványos kérdést, megtudta a nevemet, hogy mit gondol a családom az USA-ba utazásról, és hányadéves vagyok, én butaságot csináltam, és a mutatóujj helyett a hüvelykujjamat tettem oda, mosolyogva bocsánatot kértem, és válaszul ezt hallottam: "Have a nice summer in the USA"! Rohantam ki a nagykövetségről, útközben mindent és mindenkit fellökve, rájöttem: ennyi, most már biztosan eljövök hozzád! Legyetek magabiztosak, higgyetek az erőtökben, higgyetek az álomban, és minden biztosan sikerülni fog nektek!!!!

ДКДинмухамед Калдыбаев2023. jan. 5.Olvasás

Verseny a legérdekesebb és legeredetibb történetért az ifjúsági utazásokról és a diákcsereprogramokról „Most és a jövőben” címmel Jó napot mindenkinek. A nevem Dinmukhamed. Almatiból származom, 19 éves vagyok. Jelenleg a Nemzetközi Információs Technológiai Egyetem (IITU) másodéves hallgatója vagyok, információs rendszerek szakon. Az angol nyelvtudásom középszintű. Szabadidőmben szeretek könyveket olvasni, verseket írni és focizni. Nem túlzás azt állítani, hogy kezdő író vagyok. 1. Mit tudok az ifjúsági utazásokról és a külső akadémiai mobilitásról? Az akadémiai mobilitás lehetőséget ad a hallgatóknak arra, hogy tanulmányaikat egy bizonyos ideig egy másik egyetemen folytassák. Fő célja a kazahsztáni felsőoktatás minőségének biztosítása a nemzetközi szabványoknak megfelelően, valamint versenyképességének növelése. Az egyetemre kerülés óta sokat hallottam erről a programról, de nem gondoltam a részvételre, mert nem láttam szükségét, és sok kérdés merült fel az egyetememen ezzel a programmal kapcsolatban. Ráadásul a katonai tanszékre való beiratkozás után a programra való jelentkezés nem volt célszerű. Ehelyett mindig arról álmodoztam, hogy a Work and Travel programmal az Egyesült Államokba utazom, hogy utazhassak és dolgozhassak. Véleményem szerint ez a program sokkal hatékonyabb, mint az akadémiai mobilitás. Rövid idő alatt lehet dolgozni, utazni és világot látni, mindenféle nyomás nélkül, anélkül, hogy az osztályzatok, az egyetemi vizsgák vagy az ösztöndíjak miatt kellene aggódni. Először a barátaimtól hallottam a Work and Travel programról, és azonnal kedvet kaptam a részvételhez. Azonban eddig családi körülmények és személyes nehézségek miatt nem jött össze. Most úgy érzem, eljött a legmegfelelőbb pillanat. Ezután szeretnék beszélni arról, miért szeretnék részt venni a Work and Travel programban. Még mindig emlékszem, hogyan kezdtem el érezni az amerikai hangulatot és vibe-ot, amikor 15-16 évesen Netflix tinisorozatokat néztem. Az olyan sorozatok, mint a „13 okom volt”, a „Szexoktatás” és a „Riverdale” megmutatták az amerikai diákok életét, és én is át akartam élni ugyanazt a szabadságot és bátorságot. Így ébredt fel az érdeklődésem Amerika iránt, ami a Work and Travel program révén még tovább nőtt. Később, miután elolvastam Jack London „Martin Eden”, „A nap heve” és „A tengeri farkas” című könyveit, még erősebb lett az érdeklődésem az igazi óceán és Alaszka hegyei iránt, ahol maga Jack London is aranyat keresett. Vágyat éreztem arra, hogy lássam Amerika azon erejét, amely kedvenc írómat inspirálta. Nicholas Sparks „Szerelmünk lapjai” és „Legjobb énem” című könyveinek elolvasása, valamint az ezek alapján készült filmek megtekintése nagy hatással volt rám. A vágy, hogy megtudjam, mi inspirálta pontosan kedvenc romantikus regényeim szerzőjét, álommá vált, hogy saját szememmel lássam Amerikát. Úgy döntöttem, hogy elkezdem írni a saját szerelmi történetemet, amikor Amerikába megyek, és folytatom a visszatérésem után. A hozzám hasonló kezdő írók számára az utazás nélkülözhetetlen segítőtárs. Végül is, ahogy Mark Twain amerikai író mondta: „Az utazás szükséges azoknak, akik tanulnak”. Amikor azonban először mondtam el a szüleimnek, hogy lehetőség van egy ilyen programmal az USA-ba menni, jó pénzt keresni és utazni, nem fogadták jól. Nem értettek meg, és bizalmatlanságot mutattak, a család anyagi nehézségeire hivatkozva. Ez nagyon nehéz volt számomra. Az álmom mintha összeomlott volna a szemem előtt. Úgy éreztem magam, mint kedvenc könyvhősöm, Martin Eden: senki sem hisz, senki sem ért, nincs támogatás. De akárcsak Ruth, aki reményt adott Martinnak, ez a CMO által szervezett verseny a remény utolsó sugarává vált számomra. Szeretném kihasználni ezt a lehetőséget, hogy bebizonyítsam a szüleimnek, ki is vagyok valójában, megmutassam az erőmet, és kivívjam az elismerésüket. Azt akarom, hogy büszkék legyenek rám. Igen, meg lehet őket érteni – aggódnak, és gyereket külföldre küldeni nagy kockázat. De ez a szeretteim részéről jövő bizalmat

ДКДинмухамед Калдыбаев2023. jan. 5.Olvasás

Verseny a legérdekesebb és legeredetibb történetért az ifjúsági utazásokról és diákcsereprogramokról „Most és a jövőben” Jó napot mindenkinek. A nevem Dinmukhamed. Almatiból származom. 19 éves vagyok. Jelenleg a Nemzetközi Információs Technológiai Egyetem (IITU) másodéves hallgatója vagyok. Információs rendszerek szakon tanulok. Az angol nyelvtudásom középfokú. Szabadidőmben szeretek könyveket olvasni, verseket írni és focizni. Nem túlzás azt mondani, hogy kezdő író vagyok. 1. Mit tudok az ifjúsági utazásokról és a külső akadémiai mobilitásról? Az akadémiai mobilitás lehetőséget ad a hallgatóknak arra, hogy tanulmányaikat egy bizonyos ideig egy másik egyetemen folytassák. Fő célja a kazahsztáni felsőoktatás minőségének biztosítása a nemzetközi szabványoknak megfelelően és versenyképességének növelése. Amióta bekerültem az egyetemre, sokat hallottam erről a programról, de nem gondoltam a részvételre. Mert nem láttam rá semmi szükségét, és sok kérdés volt ezzel a programmal kapcsolatban az egyetememen. Ráadásul a katonai tanszékre való beiratkozás után nem volt célszerű jelentkezni erre a programra. Ehelyett mindig arról álmodoztam, hogy a Work and Travel programon keresztül az Egyesült Államokba utazom, hogy utazzak és dolgozzak. Véleményem szerint ez a program sokkal hatékonyabb, mint az akadémiai mobilitás. Mert minden extra nyomás nélkül, osztályzatok, órák vagy ösztöndíjak miatti aggódás nélkül dolgozhatsz, utazhatsz, láthatod a világot és új helyeket látogathatsz meg rövid idő alatt. Először a barátaimtól hallottam a Work and Travel programról, és azonnal érdekelt, hogy résztvevő legyek. De eddig családi körülmények és személyes nehézségek miatt nem jött össze. Most úgy gondolom, ez a legmegfelelőbb pillanat. Ezután el szeretném mondani, miért szeretnék részt venni a Work and Travel programban. Emlékszem, hogyan kezdtem el érezni az amerikai légkört és hangulatot, miután 15-16 évesen megnéztem a Netflix tinisorozatait. Látva az amerikai diákok életét olyan sorozatokban, mint a „13 okom volt”, a „Szexoktatás” és a „Riverdale”, vonzott a dolog, és ugyanazt a szabadságot és bátorságot akartam érezni. Így ébredt fel az érdeklődésem Amerika iránt, ami a Work and Travel programon keresztül még tovább nőtt. Később, miután elolvastam Jack London „Martin Eden”, „A nap heve” és „A tengeri farkas” című könyveit, még erősebb lett az érdeklődésem az iránt, hogy lássam az igazi óceánt és Alaszka hegyeit, ahol maga Jack London is aranyat keresett. Vágyat éreztem arra, hogy lássam Amerika azon erejét, amely kedvenc írómat inspirálta, és ezeknek a dolgoknak a saját szememmel való látása az álmommá vált. Nicholas Sparks „Szerelmünk lapjai” és „Legjobb énem” című könyveinek elolvasása és az ezek alapján készült filmek megtekintése nagy hatással volt rám. A vágy, hogy megtudjam, mi inspirálta kedvenc romantikus regényeim szerzőjét, milyen amerikai erő késztette arra, hogy ilyen gyönyörű könyveket írjon, azzá az álommá változott, hogy a saját szememmel lássam Amerikát. Úgy döntöttem, hogy amikor Amerikába megyek, elkezdem írni a saját szerelmi történetemet, és hazaérkezés után folytatom. Az olyan emberek számára, mint én, akik most kezdik tanulni az írás csínját-bínját, az utazás nélkülözhetetlen segítő. Mert ahogy Mark Twain amerikai író mondta, az utazás szükséges azoknak, akik tanulnak. Amikor azonban először mondtam el a szüleimnek, hogy lehetőség van egy ilyen programon keresztül az USA-ba menni dolgozni, jó pénzt keresni és utazni, nem fogadták jól. Nem értettek meg, és bizalmatlanságot mutattak. Azt mondták, anyagi nehézségek vannak a családban. Ez nagyon nehéz volt nekem. Az egész álmom összeomlani és összetörni látszott a szemem előtt. Úgy éreztem magam, mint a könyvek kedvenc szereplője, Martin Eden: senki sem hisz, senki sem ért, senki sem ismer el, nincs támogatás. De mint Ruth, aki reményt adott Martinnak, hogy felemelkedjen a mélyből, ez a CMO által szervezett verseny az utolsó reménysugár és az utolsó esély számomra. Szeretném k

ДЕДарья Евдокименко2016. jún. 24.Olvasás

A barátnőmmel évek óta álmodoztunk egy kaliforniai és LA-i utazásról, még a szülőhazánkban. Pálmafák, óceán, szép fiúk és lányok – minden, mint a népszerű videóklipekben! De az álmaink már a szállodába (vagy inkább mexikói motelbe) vezető úton szertefoszlottak. Mivel nem foglaltunk előre szállást LA-ben, már nem tudtunk más lehetőséget találni. Downtown-ban laktunk – a városközpontban, amit az ember szépnek, tisztának képzel, felhőkarcolókkal, művész kávézókkal és menő üzletekkel. Azonban LA Downtown-ja a hajléktalanok és drogfüggők menedéke. Szinte mindenhol szemétszag van. Még nappal is félelmetes az utcákon sétálni, a hajléktalanok keresztben fekszenek az utcákon, a helyi gettó balhéi pedig minden sarkon hallatszanak. Előfordult, hogy amikor este visszatértünk a szállodánkba, autók álltak meg, és a sofőrök szóltak, hogy ne sétáljunk egyedül ilyen helyen. Kiderült, hogy az összes klassz étterem, butik és szórakozóhely közelebb van az óceánhoz, Santa Monica és Malibu környékén. Soha nem akartam végigsétálni a Hírességek Sétányán, de van benne valami. Feltöltődsz egyfajta hollywoodi szellemmel! Különösen klassz ott az esti órákban. A szállodánk mellett egyébként sok klassz éttermet és üzletet találtunk. De az utcákon kószáló drogfüggők miatt nem igazán volt kedvünk sétálni a környékünkön. Egy szuper menő könyvesbolt, a második emeleten művészeti galériákkal. De az LA-i metró sokkal jobban tetszett, mint a NY-i – tisztább, és az állomások érdekesebben vannak kialakítva. Miután csak egy napot töltöttünk LA-ben, másnap elindultunk az USA nyugati részét és a nemzeti parkokat bejáró körutunkra. Ahogy már mondtam, a túrákat egy kínai cég szervezi, ezért elég olcsók. A miénk 12 napra 700 dollárba került. De a kínai termék magáért beszél, tudjátok. Az idegenvezető kínaiul és egy kicsit angolul beszél. A busz tele van kínaiakkal. Ebédelni pedig kínai büfékbe visznek titeket. Bár a közelben mindig lehet találni szupermarketet vagy más gyorséttermet. De összességében az utazás kiváló volt. Hiszen amikor az ember olyan szépséget lát, amitől megszédül a feje, elfelejti a világ minden baját. Előre mondom, a csodák már a túra kezdetén elkezdődtek! Az autópálya, amin haladtunk, festőibb volt, mint bármelyik nemzeti park! Perzselő nap, homok, régi Cadillac-ek, sivatag és hihetetlen tájak. Minden, mint a westernfilmekben. Én mindig is így képzeltem el Amerikát. Az egész napot on the road töltöttük. Az első megállónk a Utah állambeli kisváros, St. George volt, ahol éjszakáztunk. Másnap reggel a nyugat legszínesebb helyeit kellett látnunk – az Antilop-kanyont (Antelope Canyon) és a Bryce-kanyont. Az Antelope Canyon ma is a navahó indiánoké, és nem az USA nemzeti parkja. Az indián területekre való belépésért az indiánok mindig díjat követelnek, és néha nem is kicsit. A kanyon a sziklák különleges formájáról és színéről híres, amelyek a napfénnyel kombinálva egyszerűen varázslatosan néznek ki! Az egyetlen hátrány a turisták nagy száma. Ez egy kicsit zavarja a szépségük élvezetét. Az egész utazás felfedezése számomra a Bryce-kanyon volt, amiről korábban sosem hallottam. Srácok, ez egy csoda! A vörös-narancssárga sziklák és a tűlevelű erdők hihetetlen látványt nyújtanak! Kár, hogy a sűrű program miatt a csoportunknak csak egy órája volt sétálni ebben a parkban. Én legalább pár napig maradtam volna ott, hogy eleget sétálhassak és beszívhassam a hegyi levegőt. 2-3 ezer méter magasan állva, ezeket a hatalmas távlatokat nézve megérted az utazás minden szépségét. Feltétlenül menjetek le a kanyon aljára. És aztán megint szállodák és az út... Megálltunk egy benzinkútnál. Olyan tájak vannak ott...

NBNatasha Belyaeva2015. nov. 30.Olvasás

A jó hagyományok klassz dolgok. Az alaszkai barátomnak és nekem van egy ilyenünk – minden nyáron találkozunk. Két-három nap együtt – egy év várakozás, két-három nap együtt – egy év várakozás… Egy évnyi hiány, „üzenetküldés” és határozottan annak a tudata, hogy az új találkozás már nincs messze. Három évig Sasha jött el hozzám Fehéroroszországba – a negyedik nyáron, azon, amelyik az én államokbeli utazásomra esett, New Yorkot választottuk találkozási pontnak. 2015. augusztus 26. Manhattan közepén vagyok. Nos, én – én és (ismét üdv!) a felemelhetetlen bőröndöm mindenféle holmival az egyik kezemben, a longboard a másikban, a hátamon egy ajándékokkal tömött táska – hova menjek, mit csináljak – fogalmam sem volt. „Nem fogok eltévedni, nem először vagyok ismeretlen városban, ugye?!” – gondoltam, miközben minden holmimmal együtt bepréselődtem a legközelebbi Starbucksba. „Most elkapok egy Wi-Fi-t, és minden megy majd, mint a karikacsapás.” Egy héttel a New York-i kiruccanás előtt Sasha és én találtunk szállást az airbnb.com-on – egy szobát egy brooklyni művészlakásban. A tulajdonos, egy karizmatikus amerikai nő, Dana megígérte, hogy átadja a bejárati ajtó kulcsát, amint megérkezem a célállomásra – valahol a Nassau Ave környékén. Hogy hol van ez, és mi ez – csak találgathattam. Küldtem neki egy üzenetet, hogy egy óra múlva ott leszek, és úgy döntöttem, hogy a taxizás a legjobb megoldás a problémára. Drága? Igen, de vajon az egész nyarat hiába dolgoztam végig? Lehet egy kicsit villantani! Őszintén szólva, a „villantás” nem igazán jött össze. Beszálltam az első szembejövő autóba, amit egy fekete bőrű sofőr vezetett, azt gondolva, hogy gyorsan elvisz a vágyott Nassau-ig, de egy ponton rájöttem, hogy minden nem a terv szerint halad. „Hé, miért vagy ilyen szerény, ez New York – a nagy lehetőségek városa – itt mindenki nyitott az új ismeretségekre” – szakította félbe a csendet a férfi. „Miért is kellene nekem egyáltalán bármit is mondanom?” – gondoltam. „És nem vagyok szerény, csak elfáradtam az úttól” – vágtam rá. „Á, – folytatta a sofőr, – értem! Figyelj, és ha egy srác megmutatná neked a péniszét, mit tennél, biztos elszaladnál, mi? Itt már régóta senki nem csinál ilyet! Tudod, hogyan kell viselkedni? Nos, azt kell mondani annak a srácnak, hogy úúú, de nagy, vagy, pfff, nem nyűgözött le – ez New York! Én is szerény voltam az elején, nos, amikor idejöttem, de aztán ez a város megváltoztatott!” Nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek. „Miért? Miért van mindig szerencsém ilyen idiótákhoz?! Ó, inkább elmerülök a telefonomba, elvonatkoztatok, úgy teszek, mintha elfoglalt lennék, hátha békén hagy” – az agyam feszülten dolgozott. Egy ponton rájöttem, hogy a „hintónk” lassítani kezd, és lehúzódik az út szélére. Gondolatban minden létező csúnya szóval bombáztam ezt a pszichopatát, és készültem a legrosszabbra. „Hé, nézd, na gyerünk” – mondta szinte suttogva. Úgy döntöttem, nem mutatom ki: „Hé, uram, talán már mehetnénk is!” – „Hé, hé, na gyerünk, nézd!” Jobb lett volna, ha egyáltalán nem nézek oda. A sofőrt és az utast elválasztó üvegfalhoz közelítve előrenéztem – az „úr” kigombolt sliccel ült, és a „férfiasságát” simogatta. Sikítottam. Egy perc múlva elindultunk. „40 dollár lesz.” – „Semmi gond, hála az égnek, hogy egyáltalán megérkeztünk!” – készen álltam az örömtől sikítani – végre kiszabadulok a szabadságba! – „Csak a rendőrségnek ne mondd el, jó? Hiszen mind barátok vagyunk itt, jó? Csak meg akartam mutatni neked, mi az a New York, jó? Mert a haverom is megmutatta egy lánynak – most börtönben ül. Ne mondd el, jó?” – „Istenem, jó, csak hajts már el gyorsan!” Miután megkaptam a lakáskulcsokat, úgy döntöttem, hogy „mára” New Yorkból több mint elég volt. Az ebédet és az estét a brooklyni kuckónkban töltöttem, Sashára várva és feldolgozva mindazt, ami történt velem. Utána – sokkal nyugodtabb volt. A New York-i napjaink mindig ugyanazon terv szerint zajlottak: reggel kilenckor, amíg Sasha az utolsó álmát aludta, én kigurultam a forgalmas utcára, hogy be

VSVioletta Solodkova2015. nov. 19.Olvasás

A jegy oda borzasztóan drágának bizonyult – 230 dollár két napra. A park hatalmas volt, két tematikus alparkból állt, így a döntés, hogy két napot töltünk ott, a legésszerűbbnek tűnt. És nem bántuk meg! A legjobban a „Harry Potter világa” nyűgözött le, amely a film hangulatába repíti a látogatókat. Ott van Roxfort, Roxmorts, Ollivander, a vonat, a 9 és ¾ vágány, sőt még vajsör is! (Őfelsége - Roxfort) A Potter-univerzum mellett a Universal parkban rengeteg más látnivaló is volt, amelyeket híres filmjeiknek szenteltek: Simpson család, Transformers, Bosszúállók, Minyonok. A legtöbbjük modern, 3D technológiával felszerelt hullámvasút, ahol szó szerint a film hősévé válsz. Jártam már sok híres tematikus parkban korábban, de ilyet még sehol sem láttam. Ezért a Universal egy kötelező látnivaló Orlandóban. (Krusty bohóc világa a Simpson családból) (Az igazi Moe kocsmája) Az első napon, a rengeteg élmény után úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a híres (számomra az „Agymenők” sorozatból ismert) „The CheeseCake factory” étterembe. A sorozatban Penny ott dolgozott. Ez a hely Amerikában híres ízletes és változatos sajttortáiról. Eleinte 40 percet vártunk, amíg a hosztesz leültetett minket (ami egyébként teljesen normális Amerikában – ilyen sokáig várni egy asztalra), majd a menü hosszas tanulmányozása után leadtuk a rendelést. És mekkora volt a meglepetésünk, amikor a pincér egy egész tál salátát hozott! (Majdnem olyan, mint amit anyukám készít újévre). Kiderült, hogy az étteremben minden adag egyszerűen óriási volt, még maguk az amerikaiak sem tudták végigenni. Végül a dicsért sajttortákat desszertként szó szerint villával tömtük magunkba. És aztán mindenki csodálkozik – miért szenvednek az amerikaiak az elhízástól? (in the Cheesecake factory) A sajttortás dőzsölés után másnap újra elindultunk a parkba. Megnéztünk mindent, amire tegnap nem volt időnk, különösebb sietség nélkül kipróbáltuk a maradék látnivalókat, majd nyugodt lélekkel elindultunk Miami felé. (Bosszúállók zóna a parkban) („A múmia: A Sárkánycsászár sírja”) (Miamiba érkezéskor) Miami külvárosa, Hollywood városa felé tartottunk. Nem az, ahol a filmeket forgatják, hanem a floridai névrokona. Azért mentünk éppen oda, mert a Couchsurfing oldalon találtunk egy Bram nevű hollywoodi lakost, akinek csodálatos villája volt az óceánparton. Kész volt fogadni minket, és elküldte a koordinátáit. A háza egy kis paradicsomnak tűnt számunkra három hónap amerikai „kollégiumi” élet után. A kivilágított medence, a DJ-pult, a rengeteg modern szobor és festmény, a biliárd, a nagy bár és egyéb örömök, amik nekünk, diákoknak ingyen jutottak, nem tudtak nem vad lelkesedést kiváltani. Ráadásul Bram a vendégházban szállásolt el minket, két hatalmas szobát külön fürdőszobával és konyhával. Elég későn érkeztünk Hollywoodba, így Bram, miután megmutatta a házat, szinte azonnal nyugovóra tért. Mi pedig elégedetten és boldogan elindultunk „birtokba venni” a bárját és a medencéjét. (Bram villája nappal) (A villa éjszaka) Az autó megléte sokkal könnyebbé tette a miami tartózkodást. Hollywoodból a központba az út fél órát vett igénybe (a hülye navigátor szerint). De természetesen ez nem akadályozott meg minket abban, hogy minden nap háromszor annyit vezessünk, mert a miami útkereszteződések rémálmok egy kezdő sofőr számára. A buszok, bár menetrend szerint járnak, elég ritkán. Például óránként egyszer. A sztrádák mentén gyalogolni pedig fájdalmasan hosszú és ésszerűtlen. Egyszer Veronikával egy órát gyalogoltunk egy boltig, ami legjobb esetben is 10 perces út volt. (Rendőri bódé a Miami Beachen) (Strand) Miami az elképesztő fülledtségéről és páratartalmáról maradt emlékezetes. És bár a helyiek a szeptembert a perzselő nyár utáni várva várt megkönnyebbülésnek nevezték, számunkra az időjárás még éjszaka is elviselhetetlen volt. De „semmi sem ronthatta el azt az utazást”, így Miami a „képeslapra illő” pálmafáival, a stranddal, az üzletekkel (Miamiban több hatalmas outlet bevásárlóközpont is van nagy kedvezményekkel)